Chapter 4.

Itt is lenne a 4. fejezet! Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de közbe jött pár dolog, ráadásul egy kisebb írói válság végén vagyok, így most örülök, hogy sikerült befejeznem a fejezetet. A következő fejezet reményeim szerint jóval hamarább fog érkezni, de majd kiderül.
Ahogyan láthatjátok a kinézett is megújult. Tegnap csináltam meg, de még ma is variáltam a fejlécen és még most is fogok egy kicsit. Várom a véleményeket róla :)
Már 13 rendszeres olvasóm van! Nagyon szépen köszönöm és az előző fejezethez érkezett pipákat és véleményeket is. Természetesen most is kíváncsian várom őket!
A fejezetről. Csak annyit szeretnék írni, hogy talán kicsit melankolikus lett, ami a hangulatomat tükrözi... Igyekszem a következőt valamivel vidámabbra írni, de majd meglátjuk, hogy mire jutottam.
Jó olvasást!

Hanna

U.i.: Az ajánlott zenén gondolom most nem fog meglepődni senki. Viszont azt elmondanám, hogy ez a dal nekem is tetszik, bár az is igaz, hogy egyes részek jobban, de ez már az én problémám...

4. fejezet

Ajánlott zene: [katt]

Nem tudom, hogy végül miért jöttem el. Sose tudtam senkiért se annyira rajongani, mint ezek a lányok. Bár az is igaz, hogy én az ő korukban folyton a balett próbákon voltam.
Viszont az is igaz, hogy ezeknek a lányoknak szól a dal, amit most is énekelnek. Na, meg a többi is! Ráadásul, ha magát a szöveget nézem, akkor még talán tetszene is… az igazat bevallva, az a gond velük és a zenéjükkel, hogy a múltamra és egy bizonyos személyre emlékeztetnek.
A srácok nem tudják, hogy itt vagyok, a menedzserükkel beszéltem meg az egészet. Látnom kell, hogy mit csinálnak a színpadon, hogy aztán tudjak valamit tanítani nekik.
Hiába akartam a háttérben maradni, Nyuszifül már észrevett, pedig a tolongó tömeg legvégén, egy asztalnál ülök. Érzem, hogy engem figyel, amit a találkozásaink után egyáltalán nem vártam. Amíg nem változtat a hozzá állásán, én sem fogok, így pedig ő fog szenvedni a próbáinkon.

Then I see you on the street
In his arms, I get weak
My body fails, I’m on my knees
Prayin’

Annyira különbözik Tőle, mégis rá emlékeztet. Bárhol voltam a nézőtéren, mindig kiszúrt és utána csak engem figyelt. Nagyon jól tudta, hogy ezzel mindent elér nálam, mivel valamiért különös hatással volt rám, ahogyan félig lehunyt szemekkel nekem énekelt.
Valószínűleg itt van valahol a barátnője és neki szól ez a pár sor, meg a pillantás, mégis… azt érzem, mint évekkel ezelőtt. Az egész helyzet abszurd, hiszen még barátságosnak sem mondható a köztünk lévő viszony.
Összeszedve a dolgaim, felállok az asztaltól. Eleget láttam, így már nincs miért tovább maradnom.
Annak ellenére, hogy tömve van a klub, hamar kijutok az épületből. Összébb húzva magamon a kabátom, elindulok hazafelé. Hiába van már sötét, London még mindig pezseg az élettől, ami rám is hatással van.
Mióta Londonba költöztem, szinte minden este sétálok egy keveset, hogy kiszellőztessem a fejem. Bár az is igaz, hogyha Lanával indulok el, akkor a végén mindig a kedvenc helyén kötünk ki, a McDonald’s-ban. Annak idején a balett tanárunk megtiltotta, hogy ilyen helyeken együnk, de azóta eltelt pár év, én pedig már nem is balettozom.
Mosolyogva sétálok be az ismerős épületbe, ahol már rengetegszer voltam barátnőmmel. Szilveszter óta nem láttam, azóta pedig már elmúlt két hónap… régen sülve, főve együtt voltunk, de mióta mindkettőnk karrierje beindult, alig tudunk találkozni.

-          Egy McMenü-t kérnék Big Mac-vel és Coca-val – adom le a rendelésem, miközben előkeresem a pénztárcámat. Érzem, hogy rengetegen engem figyelnek, amit nem értek. Már napok óta ez van, amit nem tudok hová tenni.

Leülve egy üres asztalhoz, előveszem telefonom és fellépek twitterre. Gyorsan megírom a tweetet, majd kilépve az oldalról, a vacsorámra terelem a figyelmem. Biztos, hogy azonnal válaszolni fog Lana, de majd később megnézem.

A kedvenc helyünkön, @Lana_Williams nélkül:/ hiányzol…

Előre nézve, pár fiatal lánnyal találom szembe magam, akik láthatóan engem bámulnak, majd sutyorogni kezdenek. Iszonyatosan idegesítő, de nem fogok odamenni és rákérdezni, hogy mi a gond.

-          Jó étvágyat! – meglepve nézek fel, mivel nem számítottam társaságra.

-          Héé! – csapok felháborodva a kezére, mikor lopna a sült krumplimból. Szúrósan nézek rá, miközben lebiggyesztett szájjal pillant rám. – Hogy kerülsz ide?

-          Jók a kapcsolataim – megint az a magabiztosság, amivel már közölte velem, hogy el fogok vele menni valahová.

-          Véletlenül nem Lanának hívják a kapcsolatodat? – kérdezek rá, majd végre beleharapok a hamburgerembe. Egész nap alig ettem valamit, így már ideje volt.

-          Előbb őszülök meg, minthogy tőle bármit megtudjak – muszáj nevetnem a grimaszán, még a kezemből is kiejtem az ennivalót. Kell pár perc, mire megnyugszom, míg ő próbál morcosan rám nézni.

-          Ezt megjegyeztem!

-          Dinka, inkább egyél – tolom elé a sült krumplit. Nagy kegyesen elvesz egyet, majd ugyanígy eszi meg, amire én csak felsóhajtok. Férfiak! Összeszedve a hamburgerem, újra beleharapok, miközben ismét érzem, hogy mindenki minket figyel. Conor miatt ez még érthető is lenne, de már előtte is megbámultak. – Leettem magam? – csak megrázza a fejét, amire körbe nézek. Kezd az agyamra menni az egész.

-          Ezért bámulnak – nyújtja át a telefonját. Értetlenül veszem el tőle, amin ő már vigyorog.

@Harry_Styles: Mit szóltok az új koreográfusunkhoz? @Louis_Tomlinson szóhoz sem jutott a tánca után!

Ha ez nem lenne elég, még egy videó is csatolva van hozzá, ami minden bizonnyal a táncomról készült… meg fogom ölni! Ez már biztos!

-          Nekem mikor adod elő? Én még a szöveget is eléneklem neked – hajol közelebb hozzám az asztal felett. Miért van olyan érzésem, hogy ő nem állna olyan dermedten, mint Louis?!

-          Ne feszítsd túl a húrt, mert rosszul fogsz járni! – dőlök én is közelebb, miközben az ujjaim között lévő hasábburgonyával rá mutattok. Pillanatokig nézünk farkas szemet, amit azzal tör meg, hogy beleharap a sült krumpliba. Másodperceken belül mindketten elkezdünk nevetni.

-          Szóval?!

-          Majd még kitalálom – kortyolok az üdítőmből, de nagyon nem tetszik neki a válaszom.

-          Még jó, hogy ezt nem kell kiérdemelnem – motyogja, amire felkapom a fejem.

-          Most, hogy így mondod… – csillannak fel a szemeim, míg ő lemondóan ejti fejét az asztalra. Szegény, úgy tűnik, most jön rá, hogy semmi sem olyan könnyű, mint ahogyan képzelte. Elővéve a telefonom, bekapcsolom a kamerát. – Minden rendben?

Csak felnyújtja a hüvelykujját, amire elmosolyodom és csinálok róla egy képet.

Szegény, most jött rá, hogy nem létezik a Mikulás! De szerencsére minden rendben vele:) @ConorMaynard

Ki tweettelve ezt is, érzem, hogy engem figyel. Elpillantva a telefonom felett, várom, hogy mondjon valamit, de továbbra is csak engem néz.

-          Mi az? – töröm meg kérdésemmel a beálló csöndet, miközben még mindig magamon érzem pillantását. Annak a videónak köszönhetően az eddigi követőim száma egy nullával meg lett toldva… időm sem volt ezzel foglalkozni, csak néha írtam Lanának. Viszont ezután a tweet után, megint gyarapodni fog a követőm száma. Ez biztos!

-          Jövő héten a közelben lesz egy fellépésem. Eljöhetnél…

-          Majd megnézem, hogy ráérek-e – mosolyodom el. Tudom, hogy nem ilyen válaszra várt, főleg, hogy a körülöttünk lévő lányok többsége, azonnal igent mondana, de én nem vagyok ilyen.

Látom, hogy már mondana valamit, de a hozzánk lépő lány, megakadályozza ezt. Sorban kérik tőle az aláírásokat és a közös képeket, így szótlanul állok fel és kezdek el öltözni. Remélem, nem kezdenek el kombinálni, mert erre semmi szükségem nincs.
A vállamra téve a táskám pántjait, kezembe veszem a tálcát és elsétálok az asztaltól. Hallom, ahogyan a rajongók megkönnyebbülve állnak fel és mennek aláírást kérni… ezek szerint miattam vártak eddig is.
A bejárathoz érve, rengeteg várakozót pillantok meg az üvegen keresztül. Nem fog egy könnyen kijutni innen!
Amint kilépek a szabad levegőre, megint hallom a sutyorgást, amihez most már a telefonok és a fényképezőgépek hangja is vegyül. Fejemre húzva a kapucnit, átvágok a tömegen. Alig teszek meg pár métert, mikor mögöttem hangosan felsikítanak, amitől össze is rezzenek.
Gondolom, utánam akart jönni, de arra ő sem számított, hogy rajongók várják az épület előtt. Lehet, hogy hamar kijutott, viszont így sincs könnyebb dolga.
Tovább sétálva, előkutatom táskámból a cigis dobozom, majd kivéve egy szálat, meggyújtom. Káros szenvedély, a szüleim nincsenek is oda az egészért, de egy hosszú nap után, mindig megnyugtat. Ráadásul azok után, hogy Harrynek köszönhetően a rajongóik célpontja leszek, muszáj valahogy ellazulnom.

Meghallva a telefonom csengőhangját, kiveszem a zsebemből, így látom, hogy Conor keres. Mosolyogva fordulok meg, miközben elutasítom a hívást. Még mindig jól látom őt, ahogyan jobbra és balra is elnéz, de sehol sem talál.
Biztos nem kellett sose törnie ennyire magát, főleg, mióta ismert! Lehet, hogy én nem vagyok az, de a rajongóival ellentétben, hozzá hasonlóan rengeteget utazok, rengeteg elismert személlyel találkoztam már, így ezek engem nem vonzanak. Csak a két szép szemével nem fog levenni a lábaimról…

***

-          Jéé! Tudjátok, hogy hová kell jönnötök? Azt hittem, hogy eltévedtetek – fordulok az ajtó felé, mikor hallom, hogy nyílik. A falon lévő órára pillantva, több mind fél órát késtek, és még egy sms-t sem tudtak küldeni…

-          Dedikáltunk és nem figyeltük…

-          Ezt az elmúlt fél órában meghallgattam volna, de most már csend és mutassátok, hogy mit tudtok – ülök le a kanapéra, nem is foglalkozva a bamba tekintetükkel. Szóltak volna időben, akkor most én se így vártam volna őket. – Ha időben jöttök, akkor ti hárman megússzátok a dolgot, de így…

-          Mi miért nem? – kérdezik szinte egyszerre, miközben nyugodtan iszok a vizemből.

-          Te Fürtöske azért, mert feltetted azt a videót. Te Nyuszifül még mindig azért, amiért leöntöttél és bunkó voltál. Tessék mozogni! – kapcsolom be a lejátszót, amiből az ő daluk szólal meg. – Énekelhettek is hozzá.

-          Majd ha te énekelsz, mi is fogunk! – még mindig nem jött rá, hogy ne tegyen elhamarkodott kijelentéseket. Karba font karokkal néz rám, amiből tudom, hogy biztos abban, hogy meg se tudnék nyikkanni.

Magabiztosan mosolyodom el, hiszen ők nem tudják, hogy én igen is tudok énekelni. Megállítva a zenét, felállok a kanapéról, majd a zongorához sétálok. Az egyik megnyert verseny fődíjából vettem az iskolának. Mindig is akartam egy saját verseny zongorát, de az én kis lakásomba nem fért be, így ezért is döntöttem úgy, hogy itt lesz a helye. Ráadásul még hasznát is veszem, mivel ha balett órákat adok és meg akarom nézni a tanulók tudását, mindig én zongorázok, és nem lejátszóról megy a zene.
Elfoglalva a helyemet, nem is figyelek rájuk, csak játszani kezdek. Ujjaim könnyen mozognak a billentyűkön, hiszen már rengetegszer elzongoráztam ezt a dalt… de eddig még sose énekeltem a szöveget. Két éve egyetlen egy alkalommal sem tudtam kiadni magamból egy énekhangot, hiába próbálkoztam. Egy idő után pedig már nem is erőltettem, mivel azelőtt sose énekeltem úgy, hogy Ő nem figyel…